"Edward Nelson rajzos analógiákon keresztül mutatja be a mediáció szakaszait. Az első szerinte egy petri csészében lévő amőbára emlékeztet: ez jelképezi a mediációs folyamat szabályainak lefektetését (csésze - a folyamat határai), valamint a felek által hozott tartalmat (amőba). A második szakasz olyan, mint amikor a kuktafazék gőzölög – engedni kell, hogy kieresszék magukból a felek a gőzt, elmondják a konfliktust az ő szemszögükből. A harmadik szakasz egy radarhoz hasonlít, ami felderíti az összes problémát a felek között. A negyedik ábra azt mutatja be, hogy a fő konfliktushoz kisebbek is csatlakozhatnak – olyanok ezek, mint a két fél közötti utat eltorlaszoló sziklák – amelyeket szintén el kell távolítani. A konfliktusok megoldásának folyamata során a felek először felfedezik, hogy milyen irányokban indulhatnak el, és aztán rájönnek, hogy melyik lesz ezek közül sikeres. Edward Nelson szerint ez ahhoz hasonlít, amikor az egerek különböző módokon szeretnének eljutni a labirintusban a sajtig, amíg végre megtalálják a jót. Fontos, hogy a szakaszok nem mindig követik egymást lineárisan, időről időre elképzelhető a visszaugrás egy korábbi szintre (pl. gőzölgés). Videó forrása: http://www.youtube.com/watch?v=KTONZIFm1t4"
A nevem Edward Nelson és ez a rövid bemutatása annak, hogy mit csinál egy mediátor egy mediáción. Az első dolog, amit egy mediátor csinál, hogy megszabja a kereteket.
(Rajzol egy kört egy táblára, abba egy kisebb formát)
Mit gondolnak mi ez? Ez egy amőba. A lényeg, hogy megszabjuk az egész folyamat kereteit. Ezt meg kell tennünk az adott mediáció tartalmától függetlenül. Meg kell szabnunk, hogy mik a keretek, mi tartozik az adott mediáció keretein belülre. Miután ez megtörtént, továbblépünk úgy, hogy teret adunk a gondolkodásnak.
(Rajzol egy kuktát.)
A kuktán belül hatalmas nyomás van, alatta még a tűz is ég és nekünk meg kell könnyítenünk, hogy a belül lévő gőz kijöjjön. Képzeljünk el egy aknakereső detektort (ekkor rajzol egy kört), amely folyamatosan pittyeg és keresi a bombát. Amikor hallunk egy pittyenést valahol, akkor az egy ügy, egy dolog, amely tényleg fontos a mediációban. Amiről beszélnek és témákat újra és újra felhoznak, azok a pittyenések. Ez a radarunk, amellyel figyeljük, amiről beszélnek, amin gondolkoznak.
A következő dolog, ami történik, hogy elkezdünk ráközelíteni azokra a dolgokra, amelyek a beszélgetés közben feljöttek. Az a mi döntésünk, hogy kitaláljuk melyek azok a felmerült ügyek, amelyeket közelebbről megnézünk.
(Felrajzol egy formát.)
Próbálják meg kitalálni mi ez. Ez az, ahova el akarjuk juttatni a résztvevőket, de van egy nagy szikladarab az úton, amelyen haladnak. Még nem tudjuk, hogy merre haladnak, de vannak ügyek, amelyek megakadályozzák, hogy továbbhaladjanak. Van néhány apróbb ügy, és van egy nagy. Amivel mi segíteni tudunk az az, hogy egyelőre elkerüljük a nagy problémát, amely olyan nagy, hogy nem tudunk vele mit kezdeni. Az egyik megközelítési lehetőség, hogy megpróbálunk a kisebb problémákkal foglalkozni, amelyeket kezelni tudunk. Az fog történi, hogy elkezdik kezelni a nagyobb ügyet is. a másik megközelítési lehetőség, hogy egyből a nagy ügyet próbáljuk meg megfogni és azt megoldani. Ha ez megvan a többi érdektelenné válik, azokat nem kell megoldanunk.
Mégis hogyan kell ezt csinálnunk? Mindegyik megoldási lehetőség, amelyet választunk, olyan, mint egy kicsi egér. Elnézést a rajzolási ügyességemért. Ez egy útvesztő, amelyből az egeret ki akarjuk juttatni, és végül elnavigálni a sajthoz. Vannak olyan választási lehetőségek, amelyek az egérfogóhoz juttatják vagy akár a macskához. a mediátor feladata, hogy együtt felfedezze a többiekkel, hogy melyik az az út, melyek a legjobb lehetőségek, amelyekkel meg tudják oldani a problémáikat. Végig kell vezetni őket a megoldási folyamaton. Itt ez az egér, amelynek a vezetőjének, útmutatójának kell lennünk.
Dióhéjban az ábra bemutatja, hogy mi történik egy mediáció alatt. Nem fontos, hogy minden ebben a sorrendben történjen, sőt lehetséges az is, hogy visszatérjünk az egyes lépésekre, ha esetleg kicsit több idő kell a probléma feltárására vagy a radarra. Ez egy olyan út, amelyen valamilyen módon végig kell menni a mediáció közben.
Vége.