Megverték a tanárt Hajdúhadházon
V. József a vádiratban leírt eset elkövetésekor - 2011 januárjában - a hajdúhadházi szakiskola első évfolyamos tanulója volt. A vádirat szerint a sértett órát tartott, amikor a vádlott minden előzmény nélkül bántalmazással fenyegette. Az órát megzavaró eseményre felfigyelt a szomszédos tanteremben lévő osztályfőnök, félbeszakította a tanítást, és hazaküldte a diákokat, köztük a vádlottat is.
A vád szerint a sértett a tanári szobába ment, húsz perc múlva feldúlt állapotban belépett a vádlott, és azt mondta, hogy megüti, majd mindkét kézzel, ököllel mellkason ütötte. Bár a tanár nem sérült meg, miután a törvény értelmében közfeladatot ellátó személynek minősül, a vádlott közfeladatot ellátó pedagógus elleni erőszak bűntettét követte el. Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat fiatalkorúak fogházában letöltendő büntetésére ítélje, próbaidőre felfüggesztve.
A médiában a szülők és diákok agresszív megnyilvánulásai kerülnek középpontba, mert ezek rendelkeznek hírértékkel, erre figyel fel a közönség. Ez a megjelenítési mód azt sugallja, mintha a konfliktusok egyre gyakoribbak és egyre erőszakosabbak lennének (ezt nem állíthatjuk biztosan), s hogy a konfliktus rossz, erőszakos dolog.
Azonban a szó jelentéstartalmát nem pusztán a média határozza meg. A konfliktus latin szó, összeütközést, összecsapást jelent. Az idegen szavak és kifejezések kéziszótára szerint jelentése: Az egymásnak ellentmondó, (nagy) erők, érdekek harca, 2. Harc, küzdelem. A konfliktusok kérdéskörével leginkább a szociálpszichológia foglalkozik, meghatározását számos szerző kísérelte meg, illetve fejlesztette tovább.
A konfliktusok szociálpszichológiai megközelítéséről Barcy Magdolna könyvében részletes eligazítást ad.
Barcy Magolna könyvének borítójaA konfliktusokkal, az emberek közötti versengéssel és együttműködéssel foglalkozó szerzők többsége – a közvélekedéssel szemben – abban egyetért, hogy a konfliktusok életünk természetes velejárói, az emberi együttélés minden színterén megjelennek. Konfliktusról beszélünk, ha egyének vagy csoportok között, esetleg csoportokon belül – látszólag – összeegyeztethetetlen célok, törekvések vagy érzelmek jelentkeznek. Az ellentétek önmagukban még nem okoznak konfliktust, ahhoz összeütközés, egy szikra kell, amikor a konfliktus szereplői szembesülnek az ellentétekkel, s valamiféleképpen reagálniuk kell azokra. (Barcy 2012.) A szerzők jó része a konfliktusokat a fejlődés, változás ösztönzőjének tartja, megítélésük szerint a konfliktusok ösztönzőleg hatnak az emberi kapcsolatokra, normák, rendszerek, szokások megváltoztatásának mozgatórúgói lehetnek. Éppen ezért a konfliktusokat tudatosan kell kezelni.
Az emberek a hétköznapok során – akár a családban, akár a munkahelyeken, vagy éppen az iskolákban – mégis inkább tartanak a konfliktusoktól. Barcy szerint azért, mert konfliktushelyzetekben óhatatlanul állásfoglalásra kényszerülünk, indulatokkal, ellenséges érzelmekkel vagy éppen a vesztessé válás lehetőségével szembesülhetünk.
Egyes szerzők (pl. Edward De Bono és Ernesto Spinelli) szerint a konfliktushelyzetek azért nehezek az emberek többsége számára, mert gondolkodásunk, viselkedési sémáink ellentéteken alapulnak és túlságosan megkötnek bennünket: a jó és a rossz, a helyes és helytelen sémájában mozgunk, s ezeken nehezen lépünk túl. Ahhoz, hogy ezen változtassunk, meg kell változtatnunk saját gondolkodásunkat. Más szerzők a konfliktusokat a társadalmi csoportok közötti ellentétekhez, a mi és ők szemlélethez, a csoporthoz, közösséghez való tartozáshoz kapcsolják.
Amint az előzőekben utaltunk rá, a konfliktust leíró definíciók sokszínűek és számos aspektusból közelítik meg a konfliktusokat. Jelen tananyag esetében konfliktusnak nevezzük azokat a helyzeteket, amelyekben egy társadalmi mikrotér (pl. iskola) két vagy több szereplője között olyan ellentét jön létre, amely akadályozza az érintett felek érdekeinek, álláspontjának egyidejű és/vagy teljes körű érvényesülését. A szereplők között érzelmi, gondolat, viselkedési diszharmónia jön létre.
A konfliktus kialakulásához az is elegendő, ha az érintett felek úgy érzékelik, hogy közöttük (érdek)ellentét van, még akkor is, ha ennek az ellentétnek nincs tényszerű alapja!
A tananyag az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikák bevezetése a szakképző intézmények működési és nevelési gyakorlatába” című programja keretében készült. A program megvalósulásához a támogatást a Munkaerő-piaci Alap terhére az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja.