Morton DeutchA konfliktusokat Morton Deutch (1920-ban született szociálpszichológus, pszichoanalitikus, több amerikai egyetem oktatója, főbb kutatási területei a versengés és együttműködés, illetve a konfliktuskezelés) két kategóriába sorolja, annak alapján, hogy azok milyen hatást gyakorolnak az egyénre, illetve a társadalomra. A destruktív konfliktusok hátterében leggyakrabban a felek kibékíthetetlen ellentéte áll. A konfliktus destruktívnak tekinthető, ha az érintettek magatartásának eredményeként a felek helyzete romlik, a diszharmónia, és ezzel párhuzamosan a helyzet feszültségszintje folyamatosan vagy ciklikusan növekszik. Az ún. destruktív konfliktusok jellemzője, hogy a konfliktusban részt vevő felek a végén vesztesnek érzik magukat, a konfliktusból káruk származik. A destruktív konfliktusok az érintettekre és környezetükre, végső soron a társadalomra nézve negatív következményekkel járnak. Ha egy diák és tanára tartósan nem tud együttműködni, az mindkettejük számára az elégedetlenséghez, kudarchoz, frusztrációhoz vezet és hosszú távon az egész osztály számára is kárt okoz. Az ilyen esetekben a konfliktus tartós válsághelyzetté nőheti ki magát. A destruktív konfliktusok leginkább olyan esetekben jellemzők, amikor a felek között alá- és fölérendeltségi viszony van, s emiatt nem képesek a helyzet rendezésére. Tipikusak a destruktív konfliktusok olyan helyzetekben is, amikor a felek kapcsolatát tartós és elmélyült bizalomhiány jellemzi, s ez meggátolja a konfliktus feloldásához szükséges nyílt kommunikációt, illetve az együttműködést.
Ha nem kezeljük... Példa a destruktív konfliktusra
A konfliktus szereplője két pedagógus. Nevezzük őket Csillának és Annának. Csilla és Anna munkahelyi kapcsolata kezdetben harmonikus volt, ami igen fontos, tekintettel arra, hogy munkájuk során gyakran szükséges együtt dolgozniuk. Anna 2003 óta dolgozik az iskolában, Csilla csupán 2008-ban került az intézménybe. Az évek során azonban kapcsolatukat számos apróbb félreértés, kommunikációs probléma terhelte, amelyek kibeszéletlenek, kezeletlenek maradtak. Csillának az évek során meggyőződésévé vált, hogy Anna célja, hogy az ő munkáját elvegye. E mellé társult egyfajta féltékenység is, mivel Csilla egy „érzelmes” személy, fontos volt számára a megbecsültség érzése, s hogy közös főnökük kedvelje őt. Ehhez képest sorra úgy érzékelte, főnökük többször dicséri meg Anna munkáját, ezzel is erősítve feltevését Anna szándékairól.
Bár Csilla igen vegyes érzésekkel küzdött, ezt nem mutatta ki környezetésnek, se Anna, se más kollégájuk nem tudott erről, így Anna számos tettével, szavával, sokszor akaratlanul is megerősítette Csilla képzeteit. Annának sok időbe telt, mire felismerte, hogy súlyos konfliktus feszül közte és kolleganője között. Anna végül Csilla passzív-agresszív viselkedéséből ismerte fel Csilla érzéseit, melyek addigra már elmélyültek, súlyossá váltak. A konfliktusnak ebben a szakaszában Csilla már folyton megjegyzéseket tett Anna munkájára és viselkedésére, sokszor nyíltan is hangoztatta, hogy Anna biztosan el akarja venni a munkáját. Ez a viselkedés tovább mérgezte kettejük kapcsolatát, gyakran akadályozta munkavégzésüket is.
A kép a megszakadó kapcsolat illusztrációjaA konfliktus negatív fordulópontját jelentette, mikor 2009 tavaszán Anna egészségi állapota a munkahelyi terhelés és stressz hatására romlani kezdett, s végül egy nap kórházba kellett szállítani agyvérzés miatt. Anna néhány hónap múlva felépült, s visszatért dolgozni. Csilla ezek után végképp magába fojtotta érzéseit, s Anna hiába próbálta nyíltan kezdeményezni konfliktusuk megoldását. Mivel a konfliktus nem oldódott meg, mindennapi munkájuk terhessé vált számukra, s ez az érzés munkavégzésükön is meglátszott. A konfliktus a polarizációs fázisban állandósult. 2011 januárjában ért véget a történet: Csilla felmondott.
A kép az összeegyzetethetetlen érdekek, a versengés illusztrációjaA konstruktív konfliktusokban szemben álló felek általában egyetértenek alapvető értékekben, és/vagy érzelmeik pozitívak, egymáshoz hasonlóak lehetnek, azonban a versengés során céljaik és érdekeik egymással összeegyeztethetetlennek bizonyulnak.
A konstruktív a konfliktusok kimenete, eredménye a részt vevő felek számára hasznos, pozitív eredménnyel jár. A konstruktív konfliktusok képesek továbblépést, változást előidézni akár az érintett személyekben, akár a szervezetben. A konfliktusok abban az esetben lehetnek konstruktívak, ha a résztvevők a diszharmónia megszüntetése érdekében – érzelmi, racionális okokból, vagy egyszerűen a társadalmi szokásoknak megfelelően – a konfliktust okozó probléma megoldására törekszenek.
A konfliktusok konstruktív és destruktív jellemzőire építve beszélhetünk a konfliktusok jelenség- és lehetőségszintű megközelítéséről. A jelenségszintű megközelítés a konfliktust problémának érzékeli (ez a felfogás áll közelebb az emberek többségéhez), míg a lehetőségszintű megközelítés – ahogyan erre elnevezéséből is egyértelműen következtethetünk – a konfliktust valamely változás érdekében felhasználható helyzetnek tartja.
A kétféle megközelítés jellemzőit az alábbi táblázatban összegeztük:
| A megközelítések jellemzői | Jelenségszintű megközelítés | Lehetőségszintű megközelítés |
|---|---|---|
| a megközelítés módja | a konfliktus = probléma | a konfliktus = lehetőség a változtatásra |
| a megközelítés jellemzője | a konfliktus = negatív dolog, veszély | a konfliktus jelzőeszköz, a megoldási lehetőség kereteinek megteremtője, a megoldásra való törekvés kikényszerítője |
| jellemző reakció a konfliktushelyzetre | versengés, együttműködés hiánya | alkalmazkodás, kompromisszumkeresés, problémamegoldás |
A konfliktust jelenségként értelmező meghatározások közös vonása, hogy a konfliktus problematikus, nehézséget okozó oldalát emelik ki. Ebből az aspektusból nézve a konfliktusok számos potenciális veszélyt rejt(het)nek magukban.
Személyes és társadalmi életünkben, egy közösség, intézmény működése során a konfliktus hasonló szerepet tölt be, mint az emberi szervezet működésében a láz.
A kép illusztráció: a konfliktus olyan mint a lázA láz önmagában nem betegség, mindig valamilyen más, a szervezetben lejátszódó, oda nem illő folyamat (gyulladás, fertőzés stb.) jelzőeszköze. A konfliktus lehetőségszintű megközelítése szerint a konfliktus is olyan jelzőeszköz, mint a láz. Arra hívja fel a figyelmet, hogy meg kell találni a láz okát és megfelelő gyógyszerrel kezelni kell azt. Ezzel a láz magában hordozza a gyógyulás lehetőségét, s ugyanez igaz a konfliktusokra is. A felismert probléma lehetőséget kínál a megoldásra, elősegítheti azt. A hatékony konfliktuskezelés csak ebből a megközelítésből fakadhat.
Nem szeretnénk azonban elhallgatni, hogy a konfliktusok ténylegesen veszélyeket rejtenek magukban, s e veszélyektől való szorongás és félelem gyakran konfliktuskerülő magatartásra vezetnek. Ugyanakkor azt valljuk, hogyha ismerjük a konfliktushelyzetekkel kapcsolatos veszélyeket, akkor ez lehetőséget teremt számunkra azok elhárítására a magunk és a konfliktusban érintett többi fél szempontjából is. Ezzel elősegíthetjük a konfliktusok megoldását.
A tananyag az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikák bevezetése a szakképző intézmények működési és nevelési gyakorlatába” című programja keretében készült. A program megvalósulásához a támogatást a Munkaerő-piaci Alap terhére az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja.