Konfliktushelyzetekben az érintett felek különböző magatartási mintákat követhetnek, attól függően, hogy viselkedésüket milyen mértékben határozza meg az adott szituációban történő önérvényesítés és/vagy az alkalmazkodás. A felek magatartását az határozza meg, hogy milyen mértékben veszik figyelembe a saját, illetve a másik fél érdekeit.
Az egyes magatartástípusok összefüggést mutatnak a tárgyalási stratégiákkal és a konfliktuskezelési attitűdökkel.
A kizárólag saját álláspontját szem előtt tartó, a többi fél érdekeit, érzelmeit figyelmen kívül hagyó magatartást rivalizálásnak, totális önérvényesítésnek nevezzük.
Ennek ellenpólusa a másik álláspontjához történő idomulás, a teljes alkalmazkodás.
A kettő között találjuk az oly sokszor emlegetett kompromisszumkeresést, mely során egy bizonyos mértékig - akár saját álláspontunk, érdekünk rovására is - képesek, hajlandóak vagyunk figyelembe venni partnerünk, partnereink álláspontját. Hangsúlyoznunk kell, hogy a kompromisszum nem minden megoldások legjobbika! Számos esetben volna lehetőség olyan megoldásra, amely mindkét fél számára kevesebb veszteséget jelent a kompromisszumos megoldásnál. Ehhez azonban nyílt és bizalmon alapuló viszony szükséges, ami a konfliktushelyzetek többségében „nem áll rendelkezésre”.
Amennyiben azonban a felek kooperációra kész viszonyban vannak, lehetőség van a legjobb közös megoldás megkeresésére. (Ne feledjük, a konfliktus nem egyenlő azzal, hogy utálom a másik felet!) Ezt a magatartást nevezzük megoldásorientált viselkedésnek.
Előfordulnak olyan helyzetek, amikor az aktív, megoldásra irányuló cselekvést a vitában, vagy vita előtt álló felek szükségtelennek, vagy aránytalanul nagy energiabefektetést igénylőnek ítélik meg. Ekkor a felek kiszállnak a konfliktusból, magatartásuk elkerülővé válik.
Az egyes viselkedésformák között nem tehetünk különbséget abból a szempontból, hogy melyik a jó, a helyes viselkedés. Minden magatartásforma lehet jó, azaz célravezető, hatékony egy adott szituációban és lehet rossz, vagyis eredménytelenséget okozó, kapcsolatokat tönkretevő egy másik helyzetben. A lényeg, hogy magatartásunk az adott szituációhoz, vagy éppen státuszhoz illeszkedjen. Képzeljünk csak el egy totálisan alkalmazkodó topmenedzsert, vagy egy a diákjaival folytonosan rivalizáló pedagógust! Sikerre egyikük sem számíthat, hosszútávon legalábbis biztosan nem.
A konfliktusok megoldása jelentős mértékben összefügg azzal, hogy milyen konfliktuskezelési attitűddel veszünk részt a megoldásban.
A konfliktusok egyik megoldási módja lehet a konfliktus elkerülése, elhárítása. Ilyenkor a felek egyike megpróbál ténylegesen kilépni a konfliktushelyzetből. Ez leginkább olyan esetekben lehetséges, amikor a felek egyike fizikailag is képes a konfliktusban érdekelt másik fél elkerülésére, s bízik abban, hogy a konfliktust megoldja az idő. Az elkerülés akkor lehet megfelelő megoldási mód, ha a konfliktus tárgya mindkét fél számára jelentéktelen, időleges. A legtöbb esetben azonban az elkerülés nem vezet a konfliktus megoldásához, csak a lappangási fázist hosszabbítja meg.
A konfliktus végződhet az egyik vagy a másik szereplő győzelmével. Ezekben a helyzetekben az egyik fél nyer, a másik fél veszít, attól függően, hogy melyik fél tudja a másik rovására célját elérni, érdekeit érvényesíteni.
A kompromisszumos megoldás során mind a két fél érdekei érvényre jutnak valamilyen, de természetesen nem teljes mértékben. Eredeti céljaiból mindkét fél enged, és megállapodnak egy olyan megoldásban, amely még mindkettejük számára elfogadható.
Olyan megoldási módja is létezik a konfliktusoknak, amelynek nincs nyertese, mert a megoldással mindkét fél veszít. Ezt nevezzük vesztes-vesztes megoldásnak. Ez általában annak a következménye, hogy a résztvevők a konfliktuskezelési eljárás során nem racionális, hanem elsősorban érzelmi megfontolásokat tartanak szem előtt, és emiatt nem képesek saját céljaikra, érdekeikre fókuszálni.
A konfliktusok előbb említett megoldásai a felek győzelemorientált konfliktuskezelési attitűdjének következményei.
A legnagyobb közös nyereség mindkét fél számára a konfliktusok leginkább pozitív kimenete. A megoldásorientált konfliktuskezelési attitűdnek köszönhetően olyan helyzet alakulhat ki, amelyben mindkét fél anélkül tudja saját céljait és érdekeit érvényesíteni, hogy ez a másik kárára történne. A legnagyobb közös nyereség elérésének feltétele a kölcsönös bizalom, az információk megosztása, az együttműködés, valamint az, hogy a felek érdekei összeegyeztethetők legyenek. Az Ütős érvek című film ilyen helyzetet mutat be.
Tartalom:A film egy középiskolai osztályteremben történő verekedés kapcsán mutatja be a konfliktus megoldási módját.
Ütős érvek című Videó szöveges leírásának megtekintése HTML formátumban.
Fájlméret:27.85MB
Fájlméret:109.13MB
Fájlméret:82.99MB
Fájlméret:81.55MBKövetkező ábránkon összefoglalóan szemléltetjük a konfliktusok lehetséges kimeneteit.
Az ábra vízszintes és függőleges koordinátatengelyén azt ábrázoljuk, hogy egy kétszereplős konfliktushelyzetben az „A”, illetve „B” fél érdekei milyen mértékben elégülnek ki. A függőleges tengelyen ”A” fél álláspontja, a vízszintes tengelyen ”B” fél álláspontja jelenik meg. A koordinátatengelyek végén a felek elérik ”győzelmüket”. A két koordináta-tengely közötti területen jelöljük azt az öt lehetséges kimenetet, amelyek a konfliktushelyzetekben létrejöhetnek.
„A” fél az érdekeit a lehető legteljesebb mértékben tudja érvényesíteni „B” rovására. Ezt úgy hívhatjuk, hogy „A” szereplő győzelme.
”B” fél tudja az érdekeit a lehető legteljesebb mértékben érvényesíteni „A” rovására. Ez a „B” szereplő győzelme.
A kompromisszumos megoldás során mind a két fél érdekei valamennyire érvényre jutnak, de természetesen nem teljes mértékben.
Szerencsétlen esetben, ha a konfliktusban szereplők magatartását olyannyira eluralja a másik legyőzésére való törekvés, hogy már saját racionális érdekeikre sem képesek összpontosítani, egyikük sem tudja érdekeit megfelelően érvényesíteni, az ún. vesztes-vesztes állapot áll elő.
Az érdekbeszámításon alapuló, és a másik fél igényeinek, szükségleteinek figyelembevételével folyó konfliktuskezelés esetén alakulhat ki olyan helyzet, amelyben mindkét fél érvényesíteni tudja érdekeit, anélkül, hogy ez egymás kárára történne. Ez a „legnagyobb közös nyereség” állapota.
Az ábra idősíkja azt is illusztrálja, hogy azonos szereplők között ismétlődhetnek a konfliktushelyzetek, s esetenként eltérő eredményű megoldások születhetnek.
A pillanatnyi győzelemre törekvés megakadályozhatja a hosszú távú megoldások kialakulását. Az egyik pillanatban aratott győzelem könnyen generál visszavágási szándékot a másik félben, melynek eredményeként a korábban „győző” fél könnyen vesztessé válhat.
A tananyag az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikák bevezetése a szakképző intézmények működési és nevelési gyakorlatába” című programja keretében készült. A program megvalósulásához a támogatást a Munkaerő-piaci Alap terhére az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja.
