Konfliktusok iskolai környezetben

Konfliktusok az iskolában

Az iskolai élet fő szereplői a diákok, a tanárok és a szülők, de az iskolai mindennapokban jelentős, befolyásoló szerepük van az iskolafenntartóknak és az együttműködő partnereknek is (pl. szociális és gyermekjóléti szolgáltatások, a gyámügyi igazgatás, civil szervezetek, stb.). A sokszereplős szervezetekben, így az iskolában is minden érintett és érdekelt fél között konfliktusok jöhetnek létre.

Az iskolai konfliktusok a következő szereplők között alakulhatnak ki:

• tanár – diák;
• tanár – szülő;
• iskolavezetés – szülő;
• szülő – szülő;
• diák – szülő;
• iskolavezetés – diák;
• diák – diák;
• tanár – tanár;
• iskolavezetés – tanár;
• fenntartó – iskola;
• fenntartó – fenntartó.

Jelen tananyagban a konfliktusok két legjellemzőbb szereplőjével, a diákokkal és tanárokkal foglalkozunk. A tanárokra úgy tekintünk, mint akik a konfliktusok megoldásában játszanak kulcsszerepet.

Tanár – diák konfliktusok

Kiindulópontként leszögezhetjük, hogy tanárok és diákok helyzete az iskolában nem egyenrangú, a diákok alárendelt, de legalábbis függelmi helyzetben vannak a tanárokkal szemben. Az iskolai élet normáit, az elvárt magatartást – a jogszabályok mellett – elsősorban a tanárok határozzák meg (legalábbis a diákok többsége ezt így érzékeli), a diákok „feladata” elsősorban a normák és szabályok követése, betartása. A konfliktusok jó része is ebből fakad.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Alternatív Vitarendezés projektje keretében a kutatók diákok és tanárok között kialakult konfliktusokat vizsgáltak. Györgyi Zoltán és Imre Anna négy ilyen konfliktus gyakoriságára kérdezett rá kutatásukban.

A kérdezett problémaforrások közül az óra megzavarása volt a legáltalánosabb, de gyakori volt a tanárral való tiszteletlenség („csúnya beszéd”). Ugyanakkor tanárok kigúnyolásáról már kevesebben számoltak be, a tettlegesség (a tanárok megütése) pedig már csak elvétve fordult elő. A diákok véleményét szemlélteti az alábbi ábra:

„Az óra megzavarása nagyon általános jelenség, gyakorisága kis mértékben függ a tanulók életkorától (a tizenegyedik osztályban gyakoribb, mint a kilencedikben) és az osztály képzési programjától (szakiskolai képzésben résztvevők esetében gyakoribb, mint a középiskolai képzésben tanulóknál), ám az eltérés néhány százalékpontnyi csupán. A diákok meglátásait alig befolyásolja a hátrányos helyzetű tanulók iskolai aránya, a tanárok esetében azonban már lényeges a különbség: a közepes és jó hátterű iskolákban lényegesen alacsonyabb a fegyelemsértésről beszámoló tanulói tapasztalat.” [György-Imre 9. oldal]

Érdekes módon a diákok az egyes fegyelemsértések nagyobb arányáról adnak számot, mint a tanárok. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a diákok sok esetben érzékenyebbek a konfliktusokra, mint tanáraik, illetve hogy a fegyelemsértések egy része nem válik ismertté a tanárok előtt. Következő ábránk ezt szemlélteti:

Más kutatások is azt támasztják alá [Tausz Katalin – Simon Dávid: A három részre szakadt Magyarország. In: Esély 2012/2.], hogy az emberek mindig sokkal nagyobb mértékben észlelik környezetükben a konfliktusokat, mint ahogyan saját részvételüket. Azaz a konfliktus a válaszadók szerint a leggyakrabban másokkal fordul elő. Ha ez igaz lenne, jóval kevesebb konfliktushelyzettel találkoznánk.

A vizsgálat számos eredménye közül megfontolásra elsősorban a következőket ajánljuk:

Adataink közelebbi elemzése azt mutatta, hogy a konfliktusokban érintett tanulók rendre a néhány tizeddel gyengébb átlagos tanulmányi eredményességű tanulók köréből kerülnek ki az általános iskolai bizonyítvány tanúsága szerint. A különbség minden konfliktustípus esetében megfigyelhető volt, de a tanár kigúnyolása esetében volt a legnagyobb. A tanulmányi teljesítményekben mutatkozó eltérés nemcsak arra enged következtetni, hogy az iskolai hierarchia összefügg a tanulmányi teljesítménnyel, ami önmagában vagy más háttértényezőkkel való összefüggés okán valamilyen mértékű kockázati tényezőt jelent a tanár-diák viszony szempontjából.

A (...) tanulók tanárokhoz való viszonya, ami (...) az óra zavarásában érintett tanulók túlnyomó többsége inkább kölcsönös tanár-diák tiszteletet jelzett, vagyis ezt a viszonyt – tanulók értelmezése szerint – nem borítja fel az óra megzavarása: a viselkedés nem a tanárnak, hanem a szituációnak szól, a tisztelet ettől még megmarad, s a kölcsönösség arra utal, hogy a tanárok is így gondolják.

(...) A gyengébb tanulmányi eredmény, a rosszabb tanár-diák viszony is magyarázhatja, hogy a vétségekben érintett tanulók valamennyien az átlagnál kevésbé érzik jól magukat az iskolában, ugyanakkor a szabályszegések súlyosabb formáit elkövetők többsége is inkább pozitívan viszonyul az iskolához. Ez azt jelzi, hogy ezek a normaszegések minden bizonnyal nem általánosak, feltételezhetően alkalmanként fordulnak elő, s talán egy-egy pedagógushoz köthetők, vagyis jelentős részben szituációfüggők, s kevésbé fakad a tanulók személyiségéből, vagy kulturális hátterétől” [Györgyi – Imre 14-15.o.]

Az adatokból úgy tűnik, minden ellenkező vélemény ellenére a diákok és tanárok közötti viszony alapot teremt a konfliktusok hatékony kezelésére.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Diákok közötti konfliktusok

„A kisebb konfliktusok a tanulók mindennapjainak részei, ezek leggyakrabban verbális összeütközések („beszólogatás”, „oltás”, „gúnyolódás”), amelyek kirobbanásukat követően hamar el is csitulnak. A megkérdezett diákok ezeket az eseteket nem is tartják konfliktusnak, ezekről mint az iskolai hétköznapok természetes velejáróiról számoltak be.

Az interjúk alapján a súlyosnak tartott konfliktusok viszonylag ritkák, de itt nem szabad elsiklanunk afelett, hogy a megkérdezettek mit értelmeznek súlyos konfliktusnak, és közben egy-egy eset résztvevője, áldozata hogyan éli meg azt. Jellemzően mind a diákok, mind pedig a tanárok súlyos konfliktusokként a nagy port kavaró, hangos, általában tettlegességig fajuló eseteket említették, holott a hosszú ideig tartó gyötrés, illetve lelki terror sokkal súlyosabb terhet jelenthet az áldozatok számára egy-egy elcsattanó pofonnál, ütésváltásnál.[Ercsei Kálmán – Nikicser Péter]

Vissza a tartalomjegyzékhez

A diákok közötti konfliktusok csoportjai

A kutatás a diákok közötti konfliktusok öt nagy csoportját különböztette meg. Ezek a kigúnyolás, lopás, a verekedés, a kisebbek és gyengébbek „csicskáztatása” és a kiközösítés. A leggyakoribb konfliktus a diákok megítélése szerint a másik kigúnyolása, ezt követi a kiközösítés, majd a kisebbek csicskáztatása. A súlyosabb cselekedetek, mint a verekedés vagy a lopás a tanulók szerint az esetek egyötödében fordul elő. Ezt szemlélteti következő ábránk:

A diákok észlelése ebben az ábrában is másokra vonatkozik. Ők maguk jóval kevésbé gyakran elkövetői vagy sértettjei az ilyen helyzeteknek. Ezt szemlélteti az alábbi ábra:

Milyen gyakran fordul elő veled, hogy		Gyakran	Ritkán	Soha	Összesen	N
	ellopsz valamit	0,8	2,8	96,3	100	3897
	kigúnyolsz egy diákot	6,8	49,3	44	100	3891
	hogy megütsz egy diákot	3,2	26,2	70,6	100	3891
	kiközösítesz egy diákot	3,5	24,0	72,5	100	3888
	a kisebbeket, gyengébbeket „csicskáztatod”	2,7	12,1	85,2	100	3896
		Gyakran	Volt már ilyen	Soha	Összesen	N
	ellopnak valamit tőled	3,1	44,8	52,1	100	3893
	kigúnyolnak téged	5,5	50,5	44	100	3890
	megütnek téged	1,4	18,3	80,3	100	3889
	kiközösítenek téged	3,2	20,5	76,3	100	3883
	„csicskáztatnak" téged	1,4	7,8	90,8	100	3888

Az idézett szerzők a tanulókat annak alapján, hogy voltak-e már okozói vagy elszenvedői egy-egy konfliktusszituációnak négy típusba sorolták. Ezek a következők:

• adok – kapok típus (51,9%): legalább egy, a korábban említett szituációnak volt már kezdeményezője és elszenvedője is;
• ártatlan – ártalmatlan típus (13%): Ők azok, akik nem kezdeményeztek és nem is szenvedtek el egyet sem a fent említett helyzetek közül;
• kiskirályok (13%), azaz én adok, te kapsz típus: legalább egy szituáció kezdeményezői voltak, de elszenvedői nem;
• áldozatok (22%), azaz nem adok, csak kapok típus: legalább egy szituációban volt áldozat, de ő maga még nem kezdeményezett.

A pedagógiai munkában és az iskolai konfliktusok kezelésében legnagyobb figyelmet a kiskirályokra és áldozatokra szükséges fordítani.

Vissza a tartalomjegyzékhez

A diákok és tanárok konfliktuskezelési szokásai

A kutatók vizsgálták a diákok és tanárok konfliktuskezelési szokásait is. „Az interjúk alapján a diák-diák konfliktusok egyik bevett megoldása, hogy a két fél az összezörrenés után nem szól egymáshoz, távolságot tartanak. Ez gyakran a pedagógusok által is támogatott, illetve elfogadott megoldási mód. (...) Számos esetben a „ráhagyás” vagy az „okos enged” megoldást választják a diákok, ilyenkor az egyik fél egyszerűen kiszáll a vitából, azt nem folytatja, ráhagyja a másikra. (...) A kiközösítés és folyamatos lelki terror esetén megoldásként megjelenhet az osztálytársak beavatkozása is, amikor a diáktársak próbálják meg féken tartani az elkövetőket, vagy értesítik a tanárokat. A pedagógusoktól való segítségkérés ezekben az esetekben gyakoribb, ugyanakkor a tanárok beavatkozási lehetőségi korlátozottak, hiszen tettenérés hiányában meglehetősen nehéz az esetek bizonyítása, illetve az elszenvedett sérelmek mértékének megítélése.” [Ercsei – Nikicser 49. oldal]

Témánk szempontjából a tanulmány legfontosabb tanulsága, hogy a diákok csak nagyon kevés esetben kérnek segítséget konfliktusaik megoldásában a tanároktól, így azokról a tanárok gyakran nem is szereznek tudomást.

A kép a diákok – a kiközösítésen kívüli – másik jellemző konfliktuskezelési eljárását idézi fel, amikor egymás között rendezik le a nézeteltérést, általában fizikai bántalmazással kísérve. Külső segítséget jellemzően nem vesznek igénybe és nincs szükség tanúk jelenlétére sem.

Meglepő a konfliktusokkal kapcsolatos viszonylagos érdektelenségük is: ha maguk nem érintettek a helyzetben, általában nem törődnek a megoldásával sem. „A tanulók általában nem motiváltak a konfliktusok feldolgozásában, nincs maguktól megfogalmazódott igény a konfliktusok konstruktív lezárására. Ha valaki felajánlaná, élnének a lehetőséggel, de maguktól csak ritkán fogalmazódik meg konkrét elképzelés egy konstruktívabb lezárásra.” [Ercsei – Nikicser 49. oldal]

Az alternatív vitarendezési eljárások iskolai bevezetése nemcsak a konfliktusok eredményesebb lezárását segítheti elő, hanem a látens konfliktusok felszínre kerülését és a felnőttkori pozitív megközelítés kialakulását is.

Vissza a tartalomjegyzékhez